2017. február archívum

Elsimítás, elhomályosítás.

Elsimítás, elhomályosítás.

Az olimpiai láng „kialvása” elhomályosította a jogállam még meglévő szikráit?
Az egyik hír az, hogy Mészáros Lőrinc érdekeltségei simították el Orbán Viktor rokonságának több mint hárommilliárd forintnyi tartozását.
…..Azzal, hogy Mészáros egyenlítette ki a számlát, nevére vette a kormányfőt. Vagy fordítva. És mielőtt értelmezési vita kerekedne arról, kié a pénz, tegyük egyértelművé: nem a tulajdonosi státusz számít, hanem a rendelkezési jog. Az, hogy ki mondja meg, mikor és mire kell költeni. Ha Orbán Viktor számláján egy árva vas sem búsong, akkor is dúsgazdag ember, hiszen akarata milliárdokat mozgat – saját vagy kedvezményezettjei javára.

/http://www.vasarnapihirek.hu//szerkesztosegi_velemeny_megb…/
Ez pedig azt jelenti, hogy kénye kedve szerint költi, azaz sajátjaként rendelkezik a
hozzákerült adófizetők pénzével, tehát elköveti a Btk-ban megfogalmazott sikkasztás bűntettét. Aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el. (Btk. 372. §)
Büntetése:sikkasztás alapeset: 2 évig terjedő szabadságvesztés
sikkasztás minősített esetei: elkövetési értéktől függően 3 évig, 1-5 évig, 2-8 évig, illetve legfeljebb 5-10 évig terjedő szabadságvesztés között. 

A másik hír: A bíróság szerint Matolcsy György MNB elnökre lehet mondani, hogy közpénzt lopott. Csak még egy pici probléma van. Az, hogy mondani lehet, de minek? Ugyanis más következménye – legalábbis egyenlőre – nincs. Pedig e hírt hallva és olvasva valakinek valamit tennie kellene. Ez a hír bűncselekmény megvalósulására utal. Ha ugyanis nincs semmi valóság alapja a dolognak, akkor Matolcsy uramat megrágalmazták, becsületét avagy jó hírnevét megsértették A bíróság viszont nem erről döntött. De kinek is kellene intézkednie az ügyben, hogy kiderítse mi ennek a hírnek a valóság alapja? Kis hazánkban még létezik igazságszolgáltatás melynek egyik ága a nyomozó hatóság azaz az ügyészség és a rendőrség. Az ő dolguk a kiderítés. A Büntető Eljárási Törvény kötelezi őket erre. Akkor mi itt a probléma?

Miért nem rendelték el még a nyomozást egyik „ügyben” sem? Nem kell különösebb oknyomozást folytatni ahhoz, hogy rájöjjünk. Csak azt a korábbi bírói ítéletet kell elővenni, melyben az áll, hogy jogos Kis János azon véleménye, mely szerint: Polt Péter legfőbb ügyész ,”Előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be.” Egyszóval itt van az a bizonyos kutya elvermelve. Ez viszont azt jelenti, hogy súlyosan megsérült, kimúlóban van a jogállam. http://nepszava.hu/cikk/1006855-pert-vesztett-a-legfobb-ugyesz—kis-janos-velemenye-jogos

2017. február 22

A metró ügy

A metró ügy

A 4-es metró furcsa története most úgy került elő mint ahogy a kocsmai verekedéseké. Úgy kezdődött, hogy az egyik fél visszaütött.

A januárban napvilágot látott OLAF /Európai Csalásellenes Hivatal/ jelentése szerint az építkezés során mintegy 167 milliárd forintos kár keletkezett A jelentés először titkos volt, majd szemezgettek belőle, most közzétették , azt azonban már a címben is kiemelik, hogy ez nem tekinthető hivatalos fordításnak.

Hogy is van ez?

A hvg.hu, már korábban arról cikkezett hogy „ A 4-es metró beruházását rengeteg kritika érte, mert csillagászati összeget költöttek rá, nagyon sokáig húzódott, és sokak szerint kérdéses a megtérülése. De miért is került „csillagászati” összegbe az építés? Többek között azért, mert a Fidesz megfúrta az építkezést. azaz már az építés elkezdését.

Az index írta meg, hogy Demszky Gábort nem hívták meg az M-4 átadására Tarlós István szerint nem érdemli meg, mert 8 éven át Orbán Viktort hibáztatta a csúszásokért. A volt főpolgármester jól látta. A Horn-kormány és a főváros által megkötött szerződést felrúgva, Orbánék megakadályozták a 4-es metró építésének megkezdését. Vitatták annak szükségességét, aztán meg állandóan támadták a város vezetését a közlekedési problémák miatt. Budapest egyébként sem kapott az Orbán kormánytól támogatást – büntetésül azért, mert nem az ő jelöltjüket választotta meg a lakosság főpolgármesternek.

Egy – bizonyára a tényeket közelről ismerő személy – bejegyzéséből: „Latorcai Jánosnak, aki a Fidesz jelöltjeként 1998-ban főpolgármester-jelölt volt, szerepelt a programjában a 4-es metró megépítése. Aztán 1998-2002 között az Orbán-kormány a bíróságok aktív és hathatós segítségével megfúrták a 4-es metrót. A bíróságok közreműködésével bebizonyították, hogy az államot nem kötik a megkötött szerződések………A 4-es metró építését eléggé erőteljesen visszatartotta egyrészt a fentiek alapján az Orbán-kormány. Aztán mire a következő kormány, hatalomba lépett, az összes engedély lejárt, hatályát vesztette, tehát minden engedélyeztetést elölről kellett kezdeni. Majd ezt követően a különböző civil szervezetek, munkacsoportok, társasházak stb. – jobboldali támogatással – megtámadták az összes létező és az e tárgykörben hozott határozatot és engedélyt, kijárva minden létező jogi és jogorvoslati fórumot. És mivel volt közöttük olyan, amelyeket alaki-eljárásjogi szempontok miatt megnyertek, amelyeket ezért harmadszor is újra kellett kezdeni, így mindezen körülmények újabb évekre vetették vissza a metróépítést.”

Mint kiderült már az OLAF jelentés lezárása előtt folyt az ügyben nyomozás. A Magyar Narancs 2017. január 26. számában levonja a következtetést, mire megy ki a játék..

A Polt Péter vezette ügyészség több mint hat éven át nem tudott semmit felmutatni az ügy­ben, ám valószínű, hogy idén már megneveznek gyanúsítottakat. Az eljárások pedig a legjobbkor érkezhetnek a megfelelő szakaszba ahhoz, hogy kitűnő kampánytémát szolgáltassanak a kormánynak. Néhány, korrupciós vádak miatt bilincsbe vert baloldali politikus pedig nem csupán eltereli a figyelmet a Fidesz kínos ügyeiről, de akár az újabb kétharmadhoz is hozzásegítheti a negyedik Orbán-kormányt.”

Az MTI 2017. február 9-én arról tudósított, hogy az ügyben Polt Péter az OLAF főigazgatójával egyeztetett. Polt Péter nem képviselheti a jogállamot mert amióta ő a legfőbb ügyész az óta nincs, de legalábbis nagyon megtépázódott a jogállam. Miért is? Bíróság mondta ki, hogy jogos Kis János azon véleménye mely szerint:Polt Péter,”Előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be.”
2017. február 16.

Hol a boldogság mostanában?

Hol a boldogság mostanában?

A mai magyar szociális helyzetről szóló hírekből és ezzel kapcsolatos lakossági hangulatból az un.”kommunikációs bűvészek” azt a következtetést vonhatták le, hogy a magyar lakosság, igen nagy része nem boldog. Miért is? Mert nyilván nem tudják, hogy mi a boldogság és hogyan kell boldognak lenni. Meg kell hát őket tanítani erre. Jó ha minél korábban, már iskolás, sőt óvodás korban elkezdődik ennek folyamata. Ezért aztán a Jobb Veled a Világ Alapítvány által működtetett Boldogság Intézet nyílt pályázatot hirdetett magyarországi és határon túli nevelési-oktatási intézmények számára „Boldog Iskola” és „Örökös Boldog Iskola” cím elnyerésére, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez
Az egyik legfontosabb tanács
: „Gyakorold az együttérzést. Ennek szellemében elfogadhatod a másikat, a hibáival együtt. Megtanítunk a nehéz helyzetekkel való szembenézésre, a megküzdés módjára. Megsokszorozza az erőnket, ha tudjuk, támogatást, segítséget várhatunk valakitől.” stb.

Napi hírek szólnak a terjedő szegénységről, gyermekéhezésről. Ebből adódik aztán a mottó:„Nem baj fiam, lányom, ha éhezel, mi megtanítunk arra, hogyan kell ezt elviselni és ezáltal boldognak lenni”. Igaz, aki nagyon éhes és kap egy darab kenyeret, örül neki és pillanatnyilag még boldognak is érezheti magát. Aki pedig felnőttként nem tudja, hogy jövedelme,- fizetése nyugdíja – a jelenleginek kétszerese sőt háromszorosa lehetne az megelégszik minimális emeléssel, örül és boldog lesz ha kap a miniszterelnöktől – az adófizetők pénzéből – karácsonyi ajándékként 10 ezer forintot.
Az üdvözlendő, hogy a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével kitüntetett dr. Bagdi Emőke professzor asszony védnöksége alatt működő Boldogságóra programban az empátiára, a nehézségek leküzdésének módjára oktatják a gyermekeket. Ehhez azonban nincs szükség semmiféle külön alapítványra meg intézetre. Ez magának a közoktatási intézménynek lenne elemi kötelezettsége. Bár gyanítom, hogy az eredeti szándék a gyermekek hű alattvalókká való nevelését célozta.

De ha már itt tartunk. Javaslom a professzor asszonynak, hogy ezeket a boldogság órákat terjesszék ki a felnőtt korosztályra, mindenek előtt a hatalom képviselőire.
Miért is? Azért, mert addíg amíg önök az empátiára ,a másik emberrel való együttérzésre, boldoggá tételére oktatják a gyermekeket, a hatalmon lévők nap mint nap ennek ellenkezőjét cselekszik. Így pl.

– Gyűlöletet szítanak a háború pusztította hazájukból elmenekülni kényszerülő emberekkel szemben. Szidalmazzák azt a Soros Györgyöt, aki anyagilag segíti ezeket de ugyanígy segítette a ma hatalmon levőket és egymillió dollárt adományozott a vörös iszap károsultjainak megsegítésére.

– Szidalmazzák azt az Európai Uniót melynek mi is tagjai vagyunk és adófizető állampolgárai pénzéből országfejlesztési célokra nagymérvű anyagi támogatást kapunk

Magyarország miniszterelnöke – akit történetesen Orbán Viktornak hívnak – a szitokszónak számító –kommunista” jelzővel illeti mindazokat akik nem követik téveszméit. Minisztere pedig kijelenti „Mindenki annyit ér, amennyije van.”

– Az un. PISA jelentés kapcsán az illetékes úgy nyilatkozik: „.:nagyon magas azon gyerekek aránya, akik azért nem jól teljesítenek a méréseken, mert a családi háttérindexük alacsony.” /A szegénység szót nem szabad kiejteni. /

– A pedagógusok meg „belefáradtak a napi harcba a gyerekekkel, a szülőkkel, a teljesíthetetlen követelményekkel, tudják, a túlélés záloga az adminisztráció, ügyelnek hát arra, hogy „papíron” minden rendben legyen, és békén hagyják őket”

– Úgy látszik mintha ezek „ az alacsony hátérindexű” családok nem lennének eléggé boldogok. Petőfi Sándor írja: „Hol a boldogság mostanában? A barátságos meleg szobában”. Sajnos ez a mai Magyarországon igen sok embernek és családnak nem adatik meg. Miközben a kormány/fő/ hatalmas összegeket költ a propagandára, kisvasutat stadionokat épít külföldi szervezeteket támogat, egyre kevesebb jut szociális célokra. Így fordulhat elő, hogy a gyermek saját ágyában fagy halálra

– A családon belüli erőszaknak a gyermekek is szenvedő alanyai. A kormány 2011-ben aláírta az ezt rendező isztambuli egyezményt, amit a magyar parlament az óta sem ratifikált. Vajon miért? Az asszony verve jó?

Móricz Zsigmond Boldog emberének Joó Györgynek az 1930-as években elmondott szavai ma is érvényesek: Azér akartam elmondani az életemet, tessék kiírni az újságba. Regénybe. Hadd lássák az urak, hogy ez nincs így jól. Jobban vót azelőtt. Azér mondtam el az én egész életemet, mert abból meglátszik, hogy azelőtt bódog voltam.

2017. február 10


Kategóriák