2018. január archívum

Pergőtűz

Pergőtűz
galamus
2013. január 13.              
A Duna televízióban ismét láthattuk Sára Sándor 1981-ben forgatott dokumentumfilmjét, amelyben a Don-kanyarbeli összeomlásra emlékeznek közkatonák, volt vezérkari tisztek, volt munkaszolgálatosok. A tudósítások és visszaemlékezések szerint az 1942. év tavaszán – Hitler kérésére, elszenvedett veszteségei pótlására – kiszállították a frontra a 207 ezer fős 2. magyar hadsereget, amelynek nem egészen a fele tartozott harcoló alakulatba. Így a 200 km hosszú védőszakaszt 80–90 ezer, rosszul felszerelt katonával kellett tartania. 1943. január 12-én, a mintegy 35–40 fokos hidegben – tüzérségi előkészítés után – a szovjetek sokszoros túlerővel, harckocsikkal támogatva indítottak támadást a magyarok állásai ellen. A magyar arcvonalak pár nap alatt összeomlottak, a veszteség óriási volt. A 200 ezret meghaladó létszámú seregből 120 ezer fő sosem tért haza. Egy dunántúli faluból – e sorok írójának 2000 lakosú szülőfalujából is – 26 ember maradt örökre a Donnál. Ezek a száraz és fájdalmas tények.

De hogyan és miért történt és történhetett meg mindez. Vígh Károly, az egyik „koronatanú” „Ugrás a sötétbe” című könyvében erről így ír: „Magyarország nem okult 1914-ből, és 1941-ben másodszor is a németek szövetségében kezdett háborút, előbb a Szovjetunió ellen, majd hadiállapotba került Angliával és az Egyesült Államokkal. Horthy Miklós kormányzó és az őt körülvevő politikai elit, könnyelműen és lelkiismeretlenül, belevitte az országot a fasiszta hatalmak oldalán egy eleve elveszettnek tekinthető háborúba.” Kádár Gyula, vezérkari tiszt visszaemlékezése: „…míg ezek a szerencsétlen katonák a Don mellett tengődtek… itthon egy lármás, hangos szélsőjobboldal vitte a hangot… Maga Kállay miniszterelnök is azt mondta, hogy ebben a háborúban részt kell venni. Ezzel tápot adott ennek a szélsőjobboldali irányzatnak, amely kiélezve hangoztatta a háborúban való részvételt.”
Joggal kérdezhetjük magunktól, hogy a mai Magyarország tanult-e mindebből?

Ha az utóbbi hónapok eseményeire figyelünk, azt láthatjuk, hogy bizonyos jobboldali politikai erők és támogatóik példaképnek tekintik a kormányzót, Horthy-kultuszt akarnak teremteni az EU-tag Magyarországon. Vannak helységek, ahol Horthy-szobrot avattak vagy éppen parkot neveztek el róla. Arról a Horthyról, akinek kormányzósága alatt – a doni katasztrófa mellett – sok ezer magyar állampolgárt származása, vallása vagy politikai nézetei miatt, asszonyokkal gyerekekkel együtt hurcoltak el és gyilkoltak meg itthon, a szovjet fronton vagy a német haláltáborokban.
Kérdés: Van-e és lesz-e a magyar társdalomban annyi józan ész és erő, hogy visszaszorítsa a történelem kerekét visszaforgatni akaró erőket.
Bízzunk benne és tegyünk érte!

Megjegyzés: A fenti bejegyzés a galamus internetes portálon már nem érhető el, így itt jegyzem, hogy elérhető legyen.

2017. január 12.

Kategóriák