Demján:” …ahol a lopást a törvény rangjára emelik”

Demján:” …ahol a lopást a törvény rangjára emelik”

Almás|2014. Nov. 17. 21:56|/NOLBlog/

„ Ha végrehajtottuk volna a reformokat, a mainak a dupláját kereshetnénk” Jelentette ki Demján Sándor 2009. február 15-én az MTV -ben. Aztán – nem kis indulattal – azt is hozzátette, hogy „Szégyelljük magunkat”! Így többes számban, tehát saját magát is beleértve. Igen valóban szégyellhetjük magunkat, a reformok meghiúsítása miatt ami Demján Sándorra fokozottan vonatozik. Ugyanis ő nem akárki. Magyarország egyik leggazdagabb embere, sikeres vállalkozó és bankár. Demján úr nyilván nagyon jól tudta, hogy a Gyurcsány-kormány reformjainak magakadályozásában az Orbán Viktor vezette Fidesz volt a „tettes” és a fő vezérlő erő. Azt is könnyen ki tudta számolni, hogy ezzel mekkora kárt okoztak az országnak és népének.

/2006 júliusában a Gyurcsány-kormány az államigazgatási reformra vonatkozó törvényjavaslatának leszavazásával az akkori GDP -hez mérten évi 400 milliárdos többletkiadásra kényszerítették a szoci kormányt, de az egészségügyi és felsőoktatási reform megakadályozásával a kár ennek többszörösére tehető/
A Demján Sándor elnökletével 2008 novemberében alakult „Reformszövetség” javaslatai – többek között: a 13. havi nyugdíj eltörlése; a nyugdíjkorhatár felemelése stb. nagy részének megvalósításával lett sikeres a Bajnai – kormány válságkezelése.
 
Mindezek után nehezen érthető, hogy a 2010 – es országgyűlési választások kampányában úgy vélekedett:”Minden magyarnak az az érdeke, hogy a Fideszes csapat nyerjen.. . határozott kormányzóképesség kell!”

Demján 2010 decemberében még megvédte az Orbán-kormány magán nyugdíjpénztári vagyonnal kapcsolatos intézkedését. Szerinte az intézkedésre rákényszerült a kormány. Mint mondta nem jó, hogy a pénztári pénzeket folyó kiadásokra fordítják, de nincs más út, mint növelni a bevételt, mert most növekedni kell. Ha nem ezt tenné a kormányzat, országos csőd lenne, stb.
2011. februárjában úgy vélekedett: nagy reményeket fűzött az új kormányhoz, és nem is csalódott, ugyanakkor kedvező adó- és egyéb jogszabályok híján nem Magyarországra tervezi további jelentős beruházásait.
Akkor hogy is van ez? Nem csalódott, de a vállalkozóknak nem kedveznek az adó és egyéb jogszabályok. Hogyan lehet így növekedni? És hova lett a magán nyugdíjpénztári vagyon? Erre nincs válasz Demján Sándornál. Mert valós növekedés nincs. Van viszont „határozott kormányképesség”. Jött is a határozott intézkedés, a szövetkezeti vagyon törvénnyel való „elkobzása”.
Ez már Demjánnál is kiverte a biztosítékot. Előbb levelet írt Orbánnak, majd bírósághoz fordult. Kijelentette: a szektor vagyonát kisajátították, és nagy baj van abban az országban, ahol a lopást a törvény rangjára emelik.
A kérdés csak az, hogy a magán nyugdíjpénztári vagyon hasonló módon való elvételét Demján úr miért védte és miért nem emelt szót ellene? Ismert a történelemből a mondás: „Nem, szóltam mert… nem vagyok tag?”

De van e, lesz e aki szól? Igen. Főleg ha Demján úr segít nekik, sokan lesznek!

 

Hozzászólások lezárása.

Kategóriák